Bölcsőde szentelés
2023-05-24 | Önkormányzat
PÜSPÖKI LÁTOGATÁS A BÖLCSŐDÉNKBEN
Igazán hálás lehet a magyar keresztény közösség az idei évnek, hiszen teológiai és lelki szempontból is kiemelt ajándékban lehetett részünk, nekünk magyaroknak, akiket újfent meglátogatott a pápa, egyenesen a Vatikánból. Ez a szakrálisan kiemelendő esemény igazi lelki feltöltődésre adott lehetőséget az egész magyarság számára. Mindezen túl, nekünk Alsónémedieknek még abban a megtiszteltetésben is részünk lehetett, hogy nagytiszteletű püspökatya személyesen áldotta meg és szentelte meg Alsónémedin azt a tevékenységet, amelyet a Napsugár Mini Bölcsőde, valamint a Szegletkő Otthon képviselnek, ezzel megerősítve azok vallási és szociális jelentőségüket.
Önkormányzatunk meghívást kapott 2023. május 19. napjára a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ és a Napsugár Mini Bölcsőde dolgozóitól a bölcsőde intézményszentelésére az alkalomból, hogy bölcsődénket Marton Zsolt váci megyéspüspök látogatta meg. Az ünnepség keretében a bölcsődét működtető Szamaritánus Szolgálat igazgatója Pálfay Gellért úr köszöntötte a résztvevőket és összefoglalta a bölcsőde eddigi működésének tapasztalatait. Beszédében hangsúlyozta, hogy Önkormányzatunk és a Szamaritánus Szolgálat közötti kölcsönös jó kapcsolat alapján elmondható, hogy a 2020-ban megkezdett bölcsődei nevelés magas színvonalon működhetett településünkön és a jövőben is szeretnék fenntartani, tovább fejleszteni ezt a jó munkakapcsolatot. Marton Zsolt püspök úr Kelemen Zoltán plébániai kormányzónkkal közös ünnepi szertartásában áldást mondott a bölcsődében nevelkedő gyermekekre és családjukra, valamint az intézmény dolgozóira és imádkozott értük. Köszöntötte az ünnepségre szintén meghívást kapott Szappanos Zoltán református lelkészünket is és örömét fejezte ki abban, hogy a bölcsődés gyermekek a református templom közvetlen közelében, ez által a két egyház jelképes ölelésében nevelkedhetnek. Püspök Úr ezt követően elvégezte a házszentelési szertartást, melynek keretében felszentelte az épületet, majd a bölcsőde bejárati ajtófélfájára felírta a 20+C+M+B+23 jelölést. Jelentése: Christus Mansionem Benedicat” „Krisztus áldja meg e házat!”
Önkormányzatunk nevében Dr. Fejes József alpolgármester úr köszöntötte Püspök Urat és átadta számára a településünk lakói által készített kézműves ajándékokat.
Szabó Éva, a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda vezetője a bölcsőde vezetőjét Méhész-Spanyiel Lilit köszöntötte a felszentelés alkalmából és fejezte ki jókívánságait a gyermekek és az intézmény dolgozói számára.
Végezetül engedjék meg, hogy felhívjam szíves figyelmüket ebbe az egyházi eseménysorozatba teljesen beleillő, soron következő önkormányzati eseményre, ami nem más, mint az Ökumenikus Piknik, amely 2023. Június. 17-én kerül megrendezésre a Faluház udvarában, illetve az Iskolában. Ezen esemény célja, hogy megerősítse a helyi keresztény konzervatív értékrendet, és minél nagyobb összhangban, lelki közösségben gondolkodva és így is cselekedve hozza közelebb egymáshoz a református és a katolikus gyülekezet tagjait. A rendezvény tematikája idén is nagyon változatos lesz: gyermekjátékok, légvár, foci, kóruséneklés, előadások, borkóstoló, bográcsos ételek, kürtőskalács, minden földi-lelki jó.
Izgalommal és sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Az eseményekről készített felvételeket megtekinthetik a Galéria (alsonemedi.hu) oldalán.
Dr. Fejes József
alpolgármester
Kapcsolódó hírek
2023-05-22
Trianon megemlékezés
Szabadság tér - 2023. június 4.
2023-05-22
Bababörze
2023. június 10-én a Halászy Károly Művelődési Házban!
2023-07-25
Időpontváltozás
Szúnyoggyérítés!