Bemutatkozás

Alsónémedi földrajzilag és történelmileg a Duna-Tisza köze tájegység része, melyet a mai ismereteink szerint az újkőkorban népesített be földművelő és állattartó közösség. A rézkorból származnak azok a feltárt temetők, amelyek ismertté tették Alsónémedi nevét (badeni kultúra, szarmata sírok - Nemzeti Múzeum). A régészeti kutatások a szarmaták mellett jelentős jazig, kelta, avar és honfoglalás kori magyar szálláshelyeket, temetkezéseket tártak fel.

A gazdag leletanyag betudható az előnyös természeti adottságoknak, melyek védhető, biztonságos, élelemben gazdag, jó legelőt adó lakhelyet biztosítottak hajdanvolt eleinknek. Alsónémedi a legrégebbi Pest megyei települések közé tartozik. A község ősi „Nywyg” nevét IV. Béla 1267. évi oklevele őrzi, melyben utalás történik arra, hogy a település már I. András fia, Salamon király idejében, 1067 körül is létezett. A név eredete vitatott, egyik változat szerint, mely egyelőre még pontos bizonyítást nem nyert, személynévből ered. A fejedelmi ménes főlovászát hívták NYWYGNEK, aki családjával és szolgáló népeivel a szálláshelyet alapította, melyből a későbbiekben fejlődött ki a ma is fennálló település. IV. Béla király a XIII. század második felében a falut és környékét Árpádházi Szent Margit jogán a nyulak-szigeti domonkos apácáknak adományozta. Nywyg tehát az Árpád nemzetség birtokához tartozott, majd az Aba családhoz került, végül 1398-ban a váci püspökség birtoka lett. Az első jelentős csapást a török idők jelentették, Buda közelsége igen kockázatossá tette a település életét. Állandó felvonulási terület, a harcoló hadak, ostromló csapatok napi zaklatásai megnehezítették az itt élők életét.

A török hódoltság alatt számos török adóív szemlélteti a sanyargatott nép nehézségeit. A végső csapást a 15 éves háború (1591-1606) jelentette, mely során letarolták a falut, olyannyira, hogy hosszú időre lakatlanná, úgynevezett pusztafaluvá vált. A lakosság a Csepel-szigetre illetve a környező mocsarakba menekült. A veszély múltával, 1608-ban nyájukat legeltető ráckevei pásztorok telepedtek meg a romok között, s a visszatérő lakossággal együtt újranépesítették a falut, magukkal hozván a protestantizmus kálvinista ágát, megalapítván a református eklézsiát. A község még egyszer, Buda visszavételekor, vált ismét pusztává. A törökök kegyetlenkedésein messze túltevő „felszabadító” európai hadak fosztották ki, s űzték el lakóit.

Az ezt követő békésebb századok során a lakosság kétvallású (református és római katolikus) lett, amit a településszerkezet is tükrözött. Némedi jól prosperáló mezőgazdasági településsé fejlődött, már ekkor Pest éléskamrájának tekintették. 1695-1703 között a falu lakossága megsokszorozódott. 1703-ban 60 jobbágy, 6 nemesi, 21 zsellér család élt és munkálkodott a településen, 2802 haszonállattal rendelkezve. A település a mezővárosi fejlődés útjára lépett, vásártartási joggal bírt, „Kis-Kecskemét” néven is emlegették. Ennek a szépen ívelő folyamatnak a Rákóczi szabadságharc után hirtelen vége szakadt. A fiatalok tömegesen álltak a nagyságos fejedelem seregébe, melyet írásos források bizonyítanak. A Habsburg időkben a „kuruc falut” büntetésből súlyosan adóztatták, sarcolták, mely gátolta és visszavetette gyarapodását, lakossága megfogyatkozott.

Az 1848-as szabadságharc kirobbanása lelkesítően hatott a falu lakosságára. A szabadságharc kezdetén a falu 400 nemzetőrt állított ki. Köszönhető ez részben az elöljáróság elkötelezett hazafiságának és reformszemléletének. A szabadságharc bukása lefejezte a falut, bátor kiállású vezetőit letartóztatták. Halászy Károly református kántortanítót Ócsán kivégezték. Veresmarthy József lelkipásztort 10 hónapi vasban töltendő tömlöcfogságra, Garay Ferenc bírót könnyű vasban töltendő sáncmunkára ítélték, amit Olmützben töltöttek. Veresmarthy fél év után, 1849 dec. 29-én szabadult és visszatért Némedibe.

Az I. világháború hatalmas anyagi és emberáldozatot követelt Alsónémeditől, a Szabadság téren található felújított emlékmű őrzi a hősök emlékét. A Némediről bevonult katonák főként olyan alakulatokban szolgáltak az olasz fronton, illetve a Kárpátokban az oroszokkal szemben, melyek embervesztesége elérte a 80-90 %-ot. Az elesettek emlékét kőbevésett sorok őrzik.
A két világháború között a nagybirtokosok parcellázással szanálták birtokaikat, így sokan jutottak földhöz. Szabad paraszti kisgazdaságok jöttek létre, a falu módos településnek számított. A községbe települt bolgár kertészet számos némedi fiatalnak adott munkát, a zöldségtermesztés általuk lett később a település megélhetési forrása. A község elöljárói a tekintélyes gazdákból kerültek ki, akik a rájuk bízott közvagyonnal jól sáfárkodtak, a rendet és a békességet felelős módon fenntartották. A községi bírót a két felekezet, a római katolikus és a református váltakozva adta, hogy őrizzék az egyensúlyt, s megadják a lakosságnak az egységet, a kölcsönös tiszteletet és megbecsülést.

A II. világháború ismételten kimerítő ember- és vagyonvesztéssel járt. A településen rendezkedett be a Budapest ostromát irányító szovjet főparancsnokság, az elszenvedett borzalmakat ma is keserűen emlegetik az idősebbek.

1945 után a földosztás az egész falut megmozgatta. A Rákosi évek az ismételt kifosztatás és megaláztatás időszakát hozta, napirenden voltak a padláslesöprések, számos család életét tette tönkre a kuláklista, az iparosodó Budapest csalogatta a fiatalokat a gyárakba. A mezőgazdasági kollektivitást ugyan nem lehetett megakadályozni, azt azonban sikerült elérni, hogy szakszövetkezeti forma jöjjön létre, így ha korlátozottan is, de fennmaradhatott a hagyományos paraszti kultúra és életforma. Alsónémedi mezőgazdaságára ma jellemző a nagyfokú gépesítés, a modern technikák alkalmazása. Korábban általános volt a háztáji állattartás is, híres volt a ló- és szarvasmarhatartás. A Mezőgazdasági Szövetkezet szarvasmarha és sertéstelepet üzemeltetett, saját takarmány-feldolgozóüzeme látta el az állományt.

Lassan fejlődésnek indult az ipar is. Az állami ipar leányvállalatai, a Közép-Magyarországi MÉH Vállalat, az ELZETT Írószergyár a 60-as évektől a 90-es évekig működtek a településen. A privatizáció után ezek a telephelyek részben magánkézbe, részben pedig önkormányzati tulajdonba kerültek.

1946-ban megkezdődött az óvodai nevelés, jelenleg a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda két épületében cseperednek az apróságok. A felekezeti iskolák államosítása után az állami általános iskolában folyt tovább az oktatás, ma a Széchenyi István Általános Iskola korszerű és minden igényt kielégítő épületében 420-450 gyermek tanul, mely egy hatalmas sportcsarnokkal egészült ki 2010-ben.

A községi könyvtár 1956-tól működik. 2003-ban Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár néven az önkormányzat közművelődési intézményt alapított, melyhez az 1996-ban megépített Faluház is hozzátartozik. A helyi sportéletben a labdarúgás szép eredményekkel rendelkezik. Az utánpótlás nevelését magas szinten végzi az egyesület (ASE-Alsónémedi Sportegyesület), mely az új sportcsarnok átadásával további szakosztályokkal bővült. A lovassport iránti érdeklődés az utóbbi évtizedben erősödött. A helyi klub és magánszemélyek egyaránt törekednek a sportágnak népszerűsítésére. 2010-ben településünkön átadásra került a Sportcsarnok, mely méreteiben és felszereltségében is impozáns beruházás illetve korszerű többfunkciós közösségi térként szolgál.

A település szerkezete a mai napig őrzi a XIX. századi településképet, településrendet, az un. úti falu képét. Észak-dél irányú főtengelye ma is a Fő út, két nagy részre: Felszegre és Alszegre tagolódik. Az eredeti úti faluból az idők folyamán utcás faluvá fejlődött, mivel részben párhuzamos utcák keletkeztek, vagy a településből kivezető utak mellett utcák, házsorok épültek. Alsónémedire a soros, fésűs telekbeépítés jellemző. A település ma is őrzi falusias jellegét, vallási, történelmi és kulturális hagyományait.