Nevelés

Napsugár Mini Bölcsőde bemutatkozás

Napsugár Mini Bölcsődénk 2020.november 29-én nyitotta meg kapuit a bölcsődés korú gyermekek és szüleik számára. Nagy izgalommal készültünk az indulásra. Köszönettel tartozunk Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának, hogy egy ilyen modern, letisztult, családias épületben dolgozhatunk, ahol a gyerekek és a munkatársak is otthon érzhetik magukat.

Az épület felújítását követően az Önkormányzat megtisztelt minket bizalmával. Fenntartónkkal, a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatával folytatott egyeztetéseket követően átadták nekünk a mini bölcsőde működtetési feladatait.

A bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő 20 hetes – 3 éves korú – gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű nevelését- gondozását végző intézmény. A bölcsődei nevelő munka a családnevelésre épül, azt kiegészítve szolgálja a gyermek fejlődését. Célunk, hogy keresztény értékrendet közvetítve boldog gyermekeket neveljünk, akik tudnak vidáman játszani, felszabadultan örülni, tevékenykedni. 

Mini bölcsődénkben, Alsónémedin élő családok, bölcsődés korú gyermekeit fogadjuk. A bölcsőde épületében négy csoportszoba található, melyben 32 gyermeket tudunk ellátni. Nyitva tartásunk a hét munkanapjain reggel 7-től 17-ig tart. A gyermekek napi négyszeri étkezését az Alsónémedi Önkormányzati Konyháról biztosítjuk. A felvétel előzetes egyeztetés alapján történik. A létszám betöltéséig felvehető minden olyan kisgyermek, akinek szülei munkába állás miatt nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét. A gyermek bölcsődébe történő felvételét a szülő kérheti. A szülő és az intézmény között, megállapodás kötést követően a gyermek jogosulttá válik a szolgáltatás igénybevételéhez.

A gyermekkor legfontosabb tevékenysége a játék, amely segít a világ megismerésében, elősegíti a testi, az értelmi, az érzelmi és szociális fejlődést. Kisgyermeknevelőink és bölcsődei dajkáink a játék feltételeinek biztosításával gondozzák a hozzánk járó gyermekeket.

Gondozónőink különböző kézműves foglalkozásokkal, meséléssel, bábozással színesítik a gyermekek mindennapjait, megismertetik velük ünnepeinket.

A következő nevelési évre is szeretettel várjuk a bölcsődés korú gyermekek szüleinek jelentkezését. Gondozónőink harmónikus, szeretetteljes légkörben gondozzák a hozzánk járó gyermekeket, ezáltal megkönnyítve szüleik munkába állását.

Napsugár Mini Bölcsőde

2351 Alsónémedi, Kossuth Lajos utca 60/a.

06-30/572-87-33

Munkatársaink


Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola

2351 Alsónémedi Iskola utca 1.
Telefonszám: 06-29-337-140

E-mail: titkarsag@szechenyi-alsonemedi.edu.hu

Honlap: www.szechenyi-alsonemedi.hu

Intézményvezető: Kotán Miklós András 


Szivárvány Napköziotthonos Óvoda

2351 Alsónémedi, Szent István tér 8.
Tel, fax: 29/337-095
Óvodavezető: 29/337-407
E-mail: nemediovi@gmail.com
Honlap: www.szivovi.hu

2351 Alsónémedi, Rákóczi u. 20.
Tel: 29/337-280
E-mail: nemediovi.rakoczi@gmail.com

Óvodavezető: Szabó Éva
Fogadóórája: Minden hónap első keddje 15.30-16.30


Fantázia Alapfokú Művészeti Iskola

Fenntartó: RMTA, 2315. Szigethalom, Szabadkai u. 12.
Igazgató: Lupa János

https://fantaziaami.hu/

https://www.facebook.com/Fant%C3%A1zia-Alapfok%C3%BA-M%C5%B1v%C3%A9szeti-Iskola-109586597208986/


 

 

 

Polgármesteri
köszöntő

Érték a család. A becsületes munka, aminek van gyümölcse. Érték egy boldog pillanat, egy nyugodt este a barátokkal, nagy beszélgetés az idősebb generációval – akik persze még több értéket éltek már meg. Szeretem a hagyományokat. Az adott szó értékét és a közösség erejét. A fejlődés pedig csak úgy lehetséges, ha együtt akarjuk. Ha hiszünk abban, hogy az összefogásnak ereje van. És persze később mi adhatjuk majd tovább ezeket az értékeket azoknak, akiket a legjobban szeretünk, a gyerekeinknek. Tovább ⟫


Dr. Tüske Zoltán

Polgármester

Eseménynaptár

Nézze meg aktuális és múltbéi eseményeinket.
 

Településünk

Önkormányzat

Intézmények

Értékeink