Figyelem!

2023-06-26 | Önkormányzat

Beköszöntött a nyár!

Egyre többen gondolják úgy, hogy a zsúfolt strandok, valamint a Velencei-tó és a Balaton helyett eldugottabb, kevésbé látogatott helyet keresnek.

Pest megyében közel negyven bányató van.

A nyári szünidő, a szabadságok idején kiemelten fontos felhívni a pihenni, kikapcsolódni vágyók figyelmét a fürdőzés szabályainak fontosságára, a bányatavak veszélyeire, valamint a szabadvizek biztonságos használatára, hiszen ezek a vizek jóval több veszélyt rejtenek az ellenőrzött strandoknál.

A szabadvizeken való tartózkodás szabályai mindenkire vonatkoznak. Ezeket nagyon fontos betartani, hiszen élettani, egészségügyi és jogi következményei is lehetnek. A forró napokon nagyon sokan keresik fel a hűvös vizű bányatavainkat, azonban az alapvető szabályokkal nem mindenki van tisztában.

Tilos fürdeni hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, városok területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület meg van világítva, és legfeljebb a mély víz határáig!

A fürdési tilalomra minden esetben 60x30 cm-es, jól látható helyen lévő tábla figyelmeztet.

  • Fürdésnek számít az úszás és a lubickolás mellett a játékcsónak, vízibicikli, banánhajó, gumimatrac vízen történő használata és az ezekről történő vízbe ugrálás.
  • 6 éven aluli vagy úszni nem tudó 12 év alatti gyerek csak szülői felügyelettel fürödhet szabadvizekben, ahol a fürdés engedélyezett.
  • A fürdésre kijelölt területen rendszeresen ellenőrzik a víz minőségét, van mosdó, zuhany, illemhely, hulladékgyűjtő, valamint a mentésre, elsősegélynyújtásra képzett személyzet.

A bányatavak mellől mindez hiányzik, jellemzőjük a kiszámíthatatlan mederviszony. Ezek a tavak néhány lépés után hirtelen mélyülnek, a nagy mélység miatt csak a felszín meleg, a hirtelen vízhőmérséklet csökkenés pedig könnyen okozhat izomgörcsöt, sokkot, szívmegállást.

Medrükben előfordulhatnak fém darabok, munkagép alkatrészek, amik könnyen okozhatnak sérülést, főleg a vízbe ugrálóknak.

Aki a tiltás ellenére fürdőzik, nemcsak a testi épségét, egészségét, életét veszélyezteti, de szabálysértést követ el, vele szemben szabálysértési eljárás indul.

Ne hagyja őrizetlenül értékeit a törölközőn, takarón. Csak annyi pénzt vigyen magával, amennyi feltétlenül szükséges.

Tartalmas, és biztonságos nyári időtöltést, kikapcsolódást kíván a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya!

Kapcsolódó hírek

2023-03-13

SZJA-bevallás

Automatikusan készülnek az szja-bevallási tervezetek

2023-06-19

Csőtörés

Alszegi részen!

2023-10-17

A DAKÖV KFT. KÖZLEMÉNYE

Hálózatmosatás lesz 2023. október 24-31. között

Hírarchívum

Polgármesteri
köszöntő

Érték a család. A becsületes munka, aminek van gyümölcse. Érték egy boldog pillanat, egy nyugodt este a barátokkal, nagy beszélgetés az idősebb generációval – akik persze még több értéket éltek már meg. Szeretem a hagyományokat. Az adott szó értékét és a közösség erejét. A fejlődés pedig csak úgy lehetséges, ha együtt akarjuk. Ha hiszünk abban, hogy az összefogásnak ereje van. És persze később mi adhatjuk majd tovább ezeket az értékeket azoknak, akiket a legjobban szeretünk, a gyerekeinknek. Tovább ⟫


Dr. Tüske Zoltán

Polgármester

Eseménynaptár

Nézze meg aktuális és múltbéi eseményeinket.
 

Településünk

Önkormányzat

Intézmények

Értékeink