Forgalmi rend változás
2023-01-12 | Önkormányzat
Figyelem! Forgalmi rend változás!
Mint azt már tapasztalhatták a Haraszti úton közlekedők, a Róna utca kereszteződésénél elkészült a közlekedési lámpás forgalom szabályozás. A próba üzemmódot követően a rendszer már élesben működik. A Dunaharaszti felől érkezők sebességét méri a készülék és amennyiben a lakóterületre beérkezve meghaladja a jármű a KRESZ 26.§-ában meghatározott 50 km/ óra sebességhatárt, a közlekedési lámpa piros, tehát TILOS jelzésre vált számukra. Természetesen ez a jelzés minden esetben vonatkozik a Haraszti úton kifelé haladó forgalomra is! Az utóbbi években rendkívül megnövekedett forgalom és a gépjárművezetők egyre inkább renitens magatartása miatt a környéken élők élet- és vagyonbiztonsága egyre nagyobb veszélybe került. A képviselő-testület ezért döntött úgy, hogy az önkormányzat saját költségén kialakítja ezt a rendszertA gyalogátkelőhely nem védte az áthaladni kívánókat a régi formájában, a településre beérkezők részéről a korábban ott működő sebességjelző tábla rendkívül sok esetben 100km/ óra feletti sebességet is mutatott.
Az eltelt időszak alatt azt tapasztaljuk, hogy - bár a járművezetők zöme betartja a közlekedési szabályokat – túl sok az olyan sofőr, aki sajnos szándékosan áthalad a piros, tehát TILTÓ jelzésen! Pedig semmi mást nem kellene tennie, minthogy a település belterületi határát úgy közelíti meg, hogy lelassít 50km/ órára. Ez esetben akadály nélkül tovább haladhatna, nem kellene megállnia csak max. abban az esetben, ha éppen egy gyalogos szeretne átkelni a zebrán. Ha okosan gondolkodnak, ez kevesebb időveszteség lenne, mint a piros lámpánál várni ás újra indulni.
Szeretnénk felhívni az autósok figyelmét alábbiakra:
- Amennyiben valaki a piros lámpa ellenére megállás nélkül tovább halad, az több pontban megsérti a KRESZ előírását. Túllépte a megengedett sebességhatárt ( 50km/ óránál nagyobb sebességgel hajtott be a lakóterületre), áthajt a továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzésen, nem adja meg a gyalogos elsőbbségét a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Amennyiben ezek a tételek összeadódnak egy rendőrségi eljárás keretében, bizony a nagy összegű bírság megfizetésén túl a pontrendszer alkalmazásával nagyon könnyen bevonhatják akár időlegesen is a jogosítványát!
- Ami még ennél is fontosabb, hogy a közlekedési lámpa az eddiginél nagyobb biztonságot ad a gyalogosan átkelők részére. Ezt figyelembe véve, ők joggal vélelmezhetik azt, hogy a számára szabad jelzésen áthaladhat, mert a járművek meg fognak állni. Ez a vélelem a gyerekek esetében különösen fennáll!
- Az újonnan kialakított ún.”büntető lámpás” rendszert több, az önkormányzat által e célból kialakított térfigyelő kamera is közelről látja. Ezek a kamerák be vannak kötve a Dabasi Rendőrkapitányságra. Tehát a rendőrség úgy is látja a szabályszegőket, hogy nincsenek a helyszínen. A kamerákból nyert és tárolt felvételek bizonyítékként is szolgálnak egy eljárás folyamán.
Kérünk minden közlekedőt, hogy fontolják meg a fentieket! Tudjuk, hogy mai rohanó világunkban mindenki siet valahová és az emberek egyre türelmetlenebbek. Sok embernek sajnos nem tetszik, hogy korlátozzák ebben a rohanásban. De kérjük, hogy a településre érkezve már a belterületi határnál lassítsanak 50km/ óra sebességre. Ha így tesznek, nem fog pirosra váltani a lámpa előttük. Ezzel nem csak magukat kímélik meg a bosszúságtól, hanem a kifelé haladó forgalmat, közlekedő társaikat is. Ha így tesznek, tiszteletben tartják a környező utcákban lakók és a gyalogosan közlekedők, nagyon sok gyermek biztonsághoz való jogát és emellett mentesülnek a hátrányos jogkövetkezményektől.
Köszönjük megértésüket és mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!
Nagy Ibolya jegyző
Kapcsolódó hírek
2023-05-04
Rendkívüli nyitvatartás
Szja-bevallás: hosszabban tart nyitva a NAV!
2023-05-15
NAV Közlemény
Egyszerűen, online!
2024-06-03
NAV sajtóközlemény
Online is kérhető az új igazolás