Gondosóra program
2023-02-13 | Önkormányzat
Gondosóra program
A Gondosóra program egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek elsődlegesen a Diszpécserközponttal, ahol képzett munkatársaink próbálnak segíteni a felmerülő problémákban. Amennyiben diszpécsereink – lehetőség szerint a Gondosórán keresztül jelzést leadó ügyféllel egyetértésben – úgy ítélik meg, hogy a helyzet megoldása a kontaktszemély beavatkozását igényli, úgy a korábbiakban már megadott elérhetőségeken a diszpécser felveszi vele a kapcsolatot, aki aztán közvetlen és gyors támogatást, illetve megoldást nyújthat a problémára.
A Magyarország kormánya által biztosított programmal a 65 év feletti, otthonában élő, magyar állampolgárok biztonságát és szeretteinkről való gondoskodást biztosíthatjuk a közvetlen környezet bevonásával úgy, hogy a formális szociális ellátórendszert (háziorvosok, szakszolgálatok, családsegítők, önkormányzatok stb.) nem szükséges igénybe venni.
A szolgáltatással segítjük a generációk közötti szakadékok áthidalását, a törődésen keresztül a mélyebb emberi kapcsolatok kialakítását.
A program az emberi élet minőségét, védelmét és biztonságát hivatott szolgálni a kontaktszemélyek (családtag, szomszéd, vagy barát, vagy akár opcionálisan szociális gondozó) bevonásával. Része a korszerű segélyhívó eszköz, amelyhez egy országos lefedettségű távfelügyeleti és diszpécser szolgáltatás kapcsolódik. Az így kialakuló bizalmi kör egy új típusú, jóléti szolgáltatási rendszert hoz létre.
A program részeként megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz INGYENES, és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában
Fontos, hogy a készüléket rendszeresen töltse fel, és úgy viselje!
Vészhelyzetben továbbra is a 112-t szükséges hívni, a készülék nem riaszt közvetlenül orvost, hatóságot, nem sürgősségi segélyhívó. Indokolt esetben azonban a Diszpécserközpont ebben segíthet.
A regisztráció során egy kontaktszemély megadására van lehetőség. Azért fontos, hogy minden Gondosóra felhasználónak legyen megadva legalább egy kontaktszemélye mert, ha olyan helyzet áll elő, amit a diszpécsereink nem tudnak megoldani (pl. személyes jelenlétre van szükség mert elesett az ügyfél az udvaron, közművekkel kapcsolatos ügyintézésre van szükség vagy éppen elfogyott a tűzifa), akkor kell valaki, akit értesíteni lehet és gyorsan mozgósítható. Az a legszerencsésebb, ha az első helyen megadott kontaktszemélynek van kulcsa a Gondosórát viselő ügyfelünk lakásához és lehetőség szerint a közelben lakik, vagyis bizalmi kapcsolatot ápolnak egymással.
Másodlagos, harmadlagos kontaktszemély megadására akkor van lehetőség, ha a felhasználó már kézhez kapta a Gondosóráját és elindítja az első teszthívást. Ekkor a diszpécserrel folytatott beszélgetés alkalmával kérheti a kontaktszemély adatainak módosítását és megadhat újabb kontaktszemélyeket is.
Itt már olyan személyt is meg lehet jelölni, aki esetleg fizikailag távolabb él a felhasználótól, de előfordulhat, hogy onnan is a segítségére tud lenni idős hozzátartozójának.
Fontos, hogy minden kontaktszemély tudjon róla, hogy a jövőben, a nap bármely szakában kereshetik a Gondosóra Diszpécserközpontjától, ha a hozzátartozó felhasználó jelzést adott le és a diszpécsereink, illetve a felhasználó úgy ítélték meg, hogy a kontaktszemélyre van szükség a helyzet megoldásához.
Ez a hívás minden esetben a következő számról fog érkezni: 06 1 880 6832.
Kérjük, minden kontaktszemély mentse el a telefonjába ezt a telefonszámot!
Mi szükséeges a programhoz való csatlakozáshoz?
A programhoz alanyi jogon lehet csatlakozni minden 65. életévét betöltött magyar állampolgárnak, akik ingyenesen megkapják a jelzőeszközt. A programba a regisztráció gombra kattintva tud jelentkezni (Regisztráció - Gondosóra (gondosora.hu) ), az eszközök kiosztása a regisztrációs űrlap feldolgozását követően folyamatosan történik.
Az ingyenes jelzőeszközt igényelheti a felhasználó (65. életévét betöltött magyar állampolgár) vagy a felhasználó segítője (az a személy, aki a felhasználó megbízásából és jóváhagyásával tölti ki a regisztrációs űrlapot).
A készülék használatba vételéhez javasolt olyan segítő családtag vagy ismerős regisztrálása, akiket az esetleges riasztás során a Diszpécserközpont értesíteni tud.
A készülék rendszeres töltésén és viselésén kívül a továbbiakban semmire nincsen szükség, hogy a program aktív tagja maradjon.
TOVÁBBI RÉSZLETEK ÉS REGISZTRÁCIÓ AZ ALÁBBI WEBOLDALON:
Kapcsolódó hírek
2023-06-23
Szúnyoggyérítés időpont változás
Új időpont: 2023. június 29.
2022-10-04
NFK Hirdetmény
A Nemzeti Földügyi Központ földrészleteket értékesít!
2022-05-04
Pihenőparkok létesítése Alsónémedin
Az elmúlt év folyamán a lakossággal szorosan együttműködve megindult három pihenő park létrehozására irányuló tervezési munka Alsónémedin. Megkerestük az adott ingatlanok környezetében élőket, véleményüket, segítségüket kértük a parkok kialakításával kapcsolatban. A képviselő testület egyetértő döntése után elkezdődhetett a terveztetési, engedélyeztetési eljárás, mely kollegáink hathatós munkája folytán a közelmúltban lezárult.