NAV hírek - Érkeznek a gépjárműadós iratok; SMS-ben is kérhető csekk a gépjárműadó befizetéséhez
2022-02-16 | Önkormányzat
Idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Az adó első részletét 2022. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni.
Azok, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk, azok idén is határozatot kapnak, akiknek viszont változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre.
Idén az adót kerekítés nélkül, forintban kell megfizetni. Ha csak ez a különbség a tavalyi adóhoz képest, akkor a NAV szintén csak értesítőlevelet küld a határozat helyett.
Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.
A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. A határidőkre azért érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. Tehát az is okvetlenül vegye figyelembe a fizetési határidőket, aki esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést vagy határozatot.
A gépjárműadót továbbra is a NAV-hoz kell befizetni, a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Banki átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok fizethetnek banki átutalással, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül átutalással. Csekk online a NAV honlapján és SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon igényelhető. Az SMS-ben a „CSEKK” szót, utána egy szóközt, majd az adóazonosító jelet kell beírni.
A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető. A többiek postán kapják meg a papírokat.
A tárhelyre érkező iratot érdemes a „Tartóstárba” áthelyezni, mert az irat csak 30 napig érhető el a tárhelyen, utána törlődik.
Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja. A felkészülés érdekében a képviselőket a NAV külön is tájékoztatja.
Szóvivői nyilatkozat: https://www.youtube.com/watch?v=fJ_Uqw0GvB4
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
.........................................................................................................................................
Február 15-től már SMS-ben is kérhet csekket, aki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az első részlet befizetési határideje március 15., a másodiké szeptember 15.
SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon kérhető csekk, ha valaki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az SMS-ben a „CSEKK” szó után szóközt kell tenni, majd az adóazonosító jelet kell beírni. A „CSEKK” szó kis- és nagybetűvel is írható.
A szolgáltatást csak olyan magánszemélyek vehetik igénybe, akik pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek. Egy naptári évben, egy adóazonosító jellel legfeljebb kétszer kérhető ebben a formában csekk, amin kizárólag a 410-es adónemkódú gépjárműadó fizethető be. A benyújtott igényre a NAV két gépjárműadócsekket postáz a bejelentett lakcímre. Ez elsősorban a levelezési cím, ha az nincs bejelentve, akkor a tartózkodási hely, és ha az sincs bejelentve, akkor a lakóhelycímre érkezik a csekk.
Bővebb információ a NAV honlapján olvasható.
Szóvivői nyilatkozat: https://www.youtube.com/watch?v=Isf4vscQ6pg
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kapcsolódó hírek
2023-09-07
Lakossági kiértesítés
Útépítési munkák az Öreg-tó utcán várhatóan 2023. szeptember 13-tól
2024-09-27
Hirdetmény
Az Önkormányzat tulajdonában lévő 2351 Alsónémedi, Fő út 56. sz, alatti üzlethelyiség bérbe adó, minimum 100e forint + áfa/hó bérleti díj megfizetése mellett.
https://alsonemedi.hu/uploads/original/66fe84816515a.pdf
2022-10-11
Új KATA adózók figyelem
Bejelentkezési határidő: 2022. október 15.