NAV tájékoztató

2024-12-13 | Önkormányzat

Lejárt diákigazolványok

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 11 300 forint, naponta 380 forint. A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell befizetni. Az adószámla az Ügyfélportálon keresztül elérhető és pár kattintással befizethető az összeg.

Ha valaki önálló átutalást indít, akkor a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számláját kell feltüntetni, amelynek száma: 10032000-06055826. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet be kell írni.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.

A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információ található a NAV honlapján a: - Ki, hogyan fizethet a NAV-nak? című tájékoztatóban (Szolgáltatások/Számlaszámok) és a - 30.2 számú Fizetési kedvezmények magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak című információs füzetben.

Kapcsolódó hírek

2022-07-27

Sajtóközlemény

ÜPO: ügyintézés a NAV új online felületén!

2022-08-02

Csőtörés

Csőtörés az iparterület környékén!

2023-08-09

Figyelem!

A sorompó használatával segítsék munkánkat és védjék saját értékeiket is!

Hírarchívum

Polgármesteri
köszöntő

Érték a család. A becsületes munka, aminek van gyümölcse. Érték egy boldog pillanat, egy nyugodt este a barátokkal, nagy beszélgetés az idősebb generációval – akik persze még több értéket éltek már meg. Szeretem a hagyományokat. Az adott szó értékét és a közösség erejét. A fejlődés pedig csak úgy lehetséges, ha együtt akarjuk. Ha hiszünk abban, hogy az összefogásnak ereje van. És persze később mi adhatjuk majd tovább ezeket az értékeket azoknak, akiket a legjobban szeretünk, a gyerekeinknek. Tovább ⟫


Dr. Tüske Zoltán

Polgármester

Eseménynaptár

Nézze meg aktuális és múltbéi eseményeinket.
 

Településünk

Önkormányzat

Intézmények

Értékeink