Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ)

2023-02-17 | Önkormányzat

Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni!


Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege. 
Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák élete. 
A kiképzések tervezetten március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első 2 hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, 4 hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük vonzáskörzetében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár képzést is) kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni is. 
A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja. 
Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, probléma megoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül (beleértve az ÖKSZ program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot. 
A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, ez jelenleg nettó 154 ezer, a 25 év alattiak számára 189 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg nettó 197 ezer, a 25 év alattiak számára közel 242 ezer forint. A résztvevőknek jár továbbá ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás. Az ÖKSZ alatt legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent. Az eddigi ÖKSZ kiképzések résztvevői elhivatottsággal álltak a programhoz, és jellemzően végig csinálták a kiképzést.

A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a megyeszékhelyek toborzó ügyfélszolgálati irodáiban, a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen, vagy a www. iranyasereg.hu karrieroldalon. 

Kapcsolódó hírek

2023-12-13

Jégpálya nyitás

2024-04-04

Helyi Választási Iroda Vezetőjének közleménye

2022-10-03

Pörkölt fesztivál

A fesztivál fotói ITT megtekinthetőek

Hírarchívum

Polgármesteri
köszöntő

Érték a család. A becsületes munka, aminek van gyümölcse. Érték egy boldog pillanat, egy nyugodt este a barátokkal, nagy beszélgetés az idősebb generációval – akik persze még több értéket éltek már meg. Szeretem a hagyományokat. Az adott szó értékét és a közösség erejét. A fejlődés pedig csak úgy lehetséges, ha együtt akarjuk. Ha hiszünk abban, hogy az összefogásnak ereje van. És persze később mi adhatjuk majd tovább ezeket az értékeket azoknak, akiket a legjobban szeretünk, a gyerekeinknek. Tovább ⟫


Dr. Tüske Zoltán

Polgármester

Eseménynaptár

Nézze meg aktuális és múltbéi eseményeinket.
 

Településünk

Önkormányzat

Intézmények

Értékeink